Nyelvi audit

Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy a saját munkavállaló képzésébe fektetett összegek a szervezet számára csak rendszeres beruházással válnak értékteremtő folyamatokká.
Ez általában igen jelentős összegeket igényel a humán gazdálkodás anyagi kereteiből.

Ennek ellenére a képzési folyamat kiindulópontjára, a képzési szükségletek pontos meghatározására, ritkán fordul kellő figyelem.
Biztosan találkozott már a jelenséggel vagy önmaga is vett már részt olyan vállalati képzésen, ahol a tanfolyami csoport előzetesen megszerzett tudása, illetve az egyes hallgatói igények és elvárások a kurzussal szemben olyan eltérőek voltak, hogy az gátolta a képzés sikeres megvalósulását.

Az International Business Communication arra vállalkozik, hogy a nyelvi audit szolgáltatásával a vállalatok idegen nyelvi képzési folyamatait hatékony beruházássá tegye.

Nyelvi audit célja és folyamata

  • valós képzési szükségletek felmérése, munkakör alapú feltérképezése
  • a szervezet által elvárt kompetenciaszintek meghatározása, idegen nyelvi kompetencia-térkép elkészítése
  • munkavállalók jelenlegi idegen nyelvtudásának felmérése és az elvárt szintrendszerbe, valamint kompetenciakészletbe illesztése
  • javaslattétel a munkavállalók hatékony és mérhető idegen nyelvtudásának fejlesztési alternatíváira – személyre, munkakörre vagy akár pozícióra szabva
  • a kidolgozott fejlesztési terv integrálása a képzési policy és a teljesítményértékelés folyamatába

 

Díjmentes, bemutatkozó short audit kipróbálására lehetőséget nyújtunk!

Jelentkezés